Főoldal / Tehetség / Suliban Maradni Program

Suliban Maradni Program

Személyre szabott mentorálás azoknak a fiataloknak, akiknek nagyobb támogatásra van szükségük ahhoz, hogy ne szakadjanak le.

Célcsoport: 16–18 éves fiatalok Helyszín: Budapest, Józsefváros

A Suliban Maradni Program személyre szabott mentorálással támogatja azokat a fiatalokat, akiknek a továbbtanulás, a tanulmányi előrehaladás vagy a mindennapi élet kihívásai miatt nagyobb segítségre van szükségük. Célunk, hogy a tanulók sikeresen befejezzék tanulmányaikat, megtalálják saját útjukat, és ne sodródjanak az iskolaelhagyás felé.

A mentorálás minden résztvevő esetében egyéni fejlesztési terv alapján történik. Nincs két egyforma történet, ezért a közös munka mindig a fiatal aktuális élethelyzetéhez, céljaihoz és szükségleteihez igazodik. Van, akinek a tanulási motiváció erősítésében van szüksége támogatásra, másnak a pályaválasztásban, az időbeosztás kialakításában, a konfliktusok kezelésében vagy éppen egy nehéz élethelyzet feldolgozásában.

A mentor szerepe jóval túlmutat a tanulmányi segítségnyújtáson. A rendszeres találkozások során olyan kapcsolat épül, amelyben a fiatalok őszintén tudnak beszélni a sikereikről, a kudarcaikról és a bizonytalanságaikról. Ez a bizalom teszi lehetővé, hogy a mentorálás valódi segítséget jelentsen a döntési helyzetekben, a továbbtanulásban és a mindennapi problémák kezelésében.

A program egyik fontos eleme az együttműködés. A mentorok folyamatos kapcsolatot tartanak az iskolákkal, a pedagógusokkal, a szülőkkel és szükség esetén más szakemberekkel is. Tapasztalataink szerint a lemorzsolódás megelőzése csak akkor lehet eredményes, ha a fiatal körül lévő felnőttek közösen keresik a megoldásokat.

A mentorálás során nem kizárólag a tanulmányi eredményekre figyelünk. Legalább ennyire fontosnak tartjuk az önbizalom erősítését, a tanulási szokások fejlesztését, a pályaorientáció támogatását, a kortárskapcsolatok alakítását és a mentális jóllét megőrzését. Előfordulnak olyan élethelyzetek, amikor ezek jelentik az elsődleges feladatot, mert csak ezek rendeződése után lehet újra a tanulásra koncentrálni.

Tapasztalatunk szerint a személyre szabott, rendszeres mentorálás hosszú távon képes valódi változást elindítani. Nemcsak a tanulmányi előrehaladást támogatja, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy a fiatalok tudatosabban hozzanak döntéseket, kitartóbbá váljanak, és nagyobb bizalommal tekintsenek saját jövőjükre.

Érdekel a program?

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Ha felkeltettük a figyelmedet, hívj a +36 30 934 8220 telefonszámon, vagy küldj üzenetet — szívesen válaszolok minden kérdésre!

    Melyik terület érdekel?