Fiatalok részvételisége és demokráciára nevelés

Abban támogatjuk a fiatalokat, hogy felismerjék saját erősségeiket, megfogalmazzák véleményüket, és felkészülten vegyenek részt a közösségüket érintő párbeszédben.

A modell lépésről lépésre

A program előzménye

A kompetenciafejlesztő foglalkozások során a gyerekek és fiatalok megfogalmazták, hogy sokszor nem mernek kérdezni, úgy érzik, nem veszik őket komolyan, és nem hallgatják meg őket. Pedig nekik is vannak elképzeléseik arról, milyen közösségben szeretnének élni, mi hiányzik a mindennapjaikból, és min változtatnának. A LÉTRA Egyesület erre a dilemmára adott választ a Fiatalok részvételisége és demokráciára nevelés programjával.

A demokráciára nevelés számunkra a mindennapi együttműködésben kezdődik: egymás meghallgatásában, a közös szabályok kialakításában, a véleménykülönbségek kezelésében és a felelősségvállalásban.

Saját részvételi modellünkben az önismereti és közösségfejlesztő munkát fokozatosan kapcsoljuk össze a helyi ügyek feltárásával, a javaslatalkotással és a döntéshozókkal folytatott párbeszéddel. Kiemelten figyelünk azokra a fiatalokra, akik társadalmi helyzetük, iskolai kudarcaik, alacsony önbizalmuk miatt nehezebben hallatják a hangjukat.

Ennek a szemléletnek a gyakorlati példája Biharkeresztesen valósult meg, felső tagozatos tanulók körében, ahol roma és nem roma fiatalok közösen dolgoztak.

A Fiatalok részvételisége és demokráciára nevelés modellünk lépésről lépésre

  1. 1Bizalom kiépítése
  2. 2Önismeret és önbizalom erősítése
  3. 3A személyes tapasztalatoktól a közös ügyekig
  4. 4A felvetésektől a megfogalmazott javaslatokig
  5. 5Felkészülés a párbeszédre és az érdekérvényesítésre
  6. 6Találkozás a helyi döntéshozóval
  7. 7Közös értékelés és a tapasztalatok feldolgozása
  1. Bizalom kiépítése

    A részvétel alapja, hogy a fiatal merjen megszólalni, kérdezni és másként gondolkodni. Ehhez időre, kiszámítható jelenlétre és elfogadó közegre van szükség.

    A folyamatot egymás megismerésével, közösségépítő gyakorlatokkal és a csoport működési kereteinek közös kialakításával alapozzuk meg.

  2. Önismeret és önbizalom erősítése

    A közösségi szerepvállaláshoz fontos, hogy a fiatal felismerje, vannak értékes gondolatai, amelyekkel hozzájárulhat a közös munkához.

    Önismereti és élményalapú gyakorlatokkal támogatjuk az erősségek felismerését, a saját szükségletek megfogalmazását és az önálló véleményalkotást. Páros és kiscsoportos feladatokban adunk lehetőséget az együttműködésre, a kezdeményezésre és a visszajelzésre.

  3. A személyes tapasztalatoktól a közös ügyekig

    A biharkeresztesi folyamatban a fiatalok több alkalommal keresték a választ arra, milyen településen szeretnének élni, mitől működik jól egy közösség, és ők maguk mit tudnak tenni érte.

    A közös beszélgetésekben a mindennapi élményekből indultunk ki. Mi működik jól a településen? Mi hiányzik? Milyen nehézségek érintenek több fiatalt is? Miben szeretnének változást?

    Módszertanunkban a személyes tapasztalatok közös feldolgozása segít felismerni, hogyan válhat egy egyéni nehézség közösségi üggyé. A fiatalok összevetik nézőpontjaikat, meghallgatják egymást, és megvizsgálják, kiket érint egy probléma. Ezzel együtt a kritikai gondolkodásukat is fejlesztjük. Megtanulják megkülönböztetni a tényt, a tévhitet, a tapasztalatot, a feltételezést.

  4. A felvetésektől a megfogalmazott javaslatokig

    A közös ügyek felismerését a megoldási lehetőségek keresése követi. Problémamegoldó műhelymunkában támogatjuk a fiatalokat abban, hogy pontosabban megfogalmazzák, min szeretnének változtatni, és miért tartják azt fontosnak.

    A közös gondolkodást olyan kérdések vezetik, mint: mi lehet a probléma hátterében? Kinek lenne fontos a változás? Milyen megoldások jöhetnek szóba? Mi az, amit a fiatalok maguk is megtehetnek, és mihez szükséges mások együttműködése?

  5. Felkészülés a párbeszédre és az érdekérvényesítésre

    A döntéshozókkal való találkozásra tudatosan készítjük fel a fiatalokat. A biharkeresztesi műhelyfoglalkozásokon az önismereti és közösségfejlesztő munkához kérdezéstechnikai, asszertív kommunikációs és érdekérvényesítési feladatok kapcsolódtak.

    A résztvevők azt gyakorolták, hogyan mondhatják el világosan a gondolataikat, hogyan tehetnek fel pontos kérdéseket, és hogyan képviselhetik saját szempontjaikat mások tiszteletben tartásával.

    Módszertanunkban a felkészítés része az is, hogy a fiatalok figyeljenek a válaszokra, merjenek visszakérdezni, és tudjanak mit kezdeni az eltérő álláspontokkal.

  6. Találkozás a helyi döntéshozóval

    A biharkeresztesi fiatalok a Polgármesteri Hivatalban személyesen beszélgettek a polgármesterrel. Bemutatták gondolataikat, kérdeztek, és valós helyzetben gyakorolták érdekeik képviseletét.

    A találkozás a több hónapos felkészülésre épült. A résztvevők a saját településükről szerzett tapasztalataikat vihették be a beszélgetésbe, és közvetlenül találkozhattak egy helyi döntéshozó nézőpontjával.

  7. Közös értékelés és a tapasztalatok feldolgozása

    A fiatalok visszatekinthettek arra, hogyan működtek együtt, miben változott a kommunikációjuk, és mit jelentett számukra a polgármesterrel folytatott beszélgetés.

    A közös értékelés az együttműködés, az önreflexió, a kommunikáció és a részvételi kedv fejlődését jelezte. Ezek a visszajelzések segítenek megérteni, hogyan élték meg a résztvevők a folyamatot, és mire érdemes építenünk a további munkában.

Várható hatás és együttműködési lehetőségek

A részvételi folyamattól azt várjuk, hogy a fiatalok egyre magabiztosabban fogalmazzák meg véleményüket, tudatosabban kérdezzenek, és felkészültebben képviseljék saját és közösségük szempontjait. Az együttműködés, a felelős feladatvállalás és a véleménykülönbségek kezelése az iskolai, közösségi és későbbi felnőtt életükben is hasznosítható tapasztalatot jelenthet.

A helyi közösségek és döntéshozók számára a folyamat lehetőséget teremt a fiatalok mindennapi tapasztalatainak jobb megértésére. Hosszabb távon kölcsönös bizalom, rendszeresebb párbeszéd és új közös kezdeményezések alapja lehet.

Együttműködés

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Nyitottak vagyunk arra, hogy a Biharkeresztesen alkalmazott módszertanunkat más települések, iskolák, tanodák és ifjúsági közösségek szükségleteihez igazítva is adaptáljuk. A folyamat kialakításakor a helyi fiatalok tapasztalataiból, a közösség adottságaiból indulunk ki.

Ha szeretnétek saját közösségetekben is teret adni a fiatalok véleményének és felelős részvételének, keressétek bizalommal a LÉTRA Egyesületet! Örömmel gondolkodunk együtt a helyi megvalósítás lehetőségeiről.

+36 30 934 8220

    Melyik terület érdekel?